„Azonnal riadót fogunk fújni” – Bécsben már készülnek a harcra, Magyarországra mutogatnak
Folytatódik a hadjárat az új kancellár ellen.
Vásárhelyi Mária a DK TV-ben a nyersanyagok vásárlása kapcsán azt mondta, „annyit lopnak el, meg osztogatnak szét belőle, amennyi jólesik nekik, mert itt az átláthatóság nem létező fogalom”.
Vásárhelyi Mária – akit úgy konferált fel Szuhai Botond műsorvezető mint az ellenzéki értelmiség egyik legkedveltebb közíróját – pénteken este a DK TV-ben a magyar kormány, illetve Orbán Viktor külpolitikai bakijait sorolta fel, pontosabban amelyeket ő annak tart. Majd idéztek a szociológus nemrég megjelent Facebook-bejegyzéséből. Ebben többek között az szerepel, hogy „ideje lenne leszámolni az »Orbán a zseniális politikus« mítoszával. Még alig néhány nap telt el az évből és már annyi seggberúgást gyűjtött be külpolitikája – ha egyáltalán ezt lehet külpolitikának nevezni, és nem indulatvezérelt, provokatív, az országnak súlyos károkat okozó kalandorságnak”.
Szóba került, hogy Orbán úgy gondolta, Giorgia Meloni megválasztásával a magyar miniszterelnök leendő szélsőjobboldali frakciója új lendületet kaphat, ehelyett az olasz miniszterelnök tárgyalásokat folytat az Európai Néppárttal. Károsnak nevezte a szociológus, hogy Novák Katalin nem ment el a Szlovákia 30 éves megalakulása alkalmából tartott ünnepségére. Ez szerinte azt jelenti, hogy a V4-ek koporsójába újabb szög került.
Gréczy Zsolt arról beszélt, Magyarország romos állapotban lévő ország, amely totálisan elszigetelt Európában, s kijelentette, az, hogy a NATO-tagjaként azt az Egyesült Államokat rugdaljuk, aki a szövetségesünk, az már az elmebetegséget súrolja. A DK-s parlamenti képviselő azt is kijelentette,
A résztvevők szóba hozták az Erasmus-ügyet is. Vágó István azt mondta, az Európai Bizottságnak az is problémája, hogy a felsőoktatási intézmények egy része alapítványi rendszerben működik, Gréczy Zsolt közbevágva úgy fogalmazott, azért jött létre ez a szisztéma, hogy el lehessen lopni az uniós pénzeket. Vásárhelyi Mária ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott, a felsőoktatás gyarmatosításáról van szó. S amikor megjegyezte, ő közelről látta a Soros-alapítvány működését, a társaság összes tagja nevetve eljátszotta, hogy ez mennyire felháborító. Normális demokráciában az alapító nem szól bele abba, a kuratórium hogyan használja fel a forrásokat – jelentette ki a vendégfellépő.
Gréczy felhívta a figyelmet arra, hogy a Momentum és a DK máshogy tálalja ezt a történetet. A lila párt Brüsszelben lobbizott annak érdekében, hogy a magyar diákok mégis hozzájussanak az ösztöndíjhoz, a Gyurcsány-párt viszont törvénymódosítást nyújtott be, s a képviselő szerint a DK megoldása a jobb, hiszen nem az Unió döntését kell megváltoztatni, hanem az Orbán-kormány hibáját, bűnét korrigálni. Kálmán Olga ezzel kapcsolatban hangsúlyozta, ki kell mondani, ezeket az uniós forrásokat ellopják, hűtlen kezelést követnek el. Vásárhelyi Mária elmesélte, értetlenül nézte, hogy a felsőoktatásban résztvevők mennyire nem szolidárisak az utánuk jövő generációval, sőt, ez megrendítő volt számára.
Ezután a Vodafone megvásárlása került terítékre. Vásárhelyi azt állította, „mi, adófizetők megvesszük Jászai Gellértnek, illetve akik a háttérben vannak ezt a szolgáltatót”. S hozzátette, mindhárom telefonos cégben – a Telekomban és a Yettelben is – van az államnak érdekeltsége. Kálmán Olga szerint ez botrány ebben a megélhetési válságban.
Ezután a résztvevők poénkodni kezdtek, hogy milyen új nevet kaphatna a Vodafone. Szuhai szerint legyen Megafon, Kálmánnak a Lölöfon jutott az eszébe, utána pedig az Orbánfon. Gréczy úgy véli, bűzlik róla, hogy titkosszolgálati ügyről lehet szó. Vásárhelyi elárulta, ő vodafone-os, s eszébe jutott, szolgáltatót vált, de aztán rájött arra, hogy felesleges, mert más-más arányban, de „minden az övéké”.
Ezután megfejtették, miért drágább Magyarországon az üzemanyag, mint a környező országokban. Kálmán Olga szerint azért, mert magas jövedéki adó van rajta, amelyet csökkenteni kell. Vágó nem szívesen mondta ki, hogy lopnak a kormányban, emiatt Gréczy és Kálmán többször megrótta, hogy ne finomkodjon. S amikor az exműsorvezető mégis kimondta a „lopás” szót, a nézők ovációban törtek ki. Vásárhelyi a nyersanyagok vásárlása kapcsán nem volt szívbajos, ő úgy fogalmazott, „annyit lopnak el, meg osztogatnak szét belőle, amennyi jólesik nekik, mert itt az átláthatóság nem létező fogalom”.